Zöld út
KEDD 16:15-17:00
Domanovszky Henrik

Kedves Hallgató!

Az április 20-án indult új m?sor gazdái Ács Tibor és Gracza Zoltán, Domanovszky Henrik vezetésével. Három autós újságírással is foglalkozó jó barát és munkatárs.

M?sortervük:

"Az adás címe Zöld út, amely reméljük, hogy beszédesen fedi az általunk megcélzott m?sorszerkezetet és témaválasztást. Szándékunk szerint a fenntartható közlekedéssel foglalkozunk, vagyis mindazon autóipari, közlekedési, energetikai, valamint környezetvédelmi kérdést elemzünk, amely utat  mutat a jöv?be. M?sorunkat azoknak a hallgatóknak szánjuk, akik a szokásosnál mélyebb és szakmaiasabb információra vágynak és a megszokott lóer?/végsebesség kártyacsatánál többet szeretnének megtudni az autós világból.

Néhány tematikus m?sorral már el?re készültünk. Akik velünk tartanak, megismerkedhetnek az elektromos autók világával, az etanol-hajtással, a földgáz üzemmel és a folytatásban sorra vesszük a hidrogén-hajtásokat, a biogáz-forrásokat a biometán-hajtással, illetve más alternatív fejlett üzemanyagokat, amilyen például a biodízel, a Sundiesel, vagy a DME, stb. Természetesen mélyen és részletesen fogunk foglalkozni a hibrid hajtásrendszerekkel, a mikro-hibridt?l a tisztán EV-ig, beleértve az infrastrukturális hátteret, valamint a környezeti hatásait. Természetesen teret kívánunk adni a jelen el?remutató megoldásainak is, de nem csak a személyautók és haszonjárm?vek világából, hanem a közlekedéssel kapcsolatos más területekr?l is.

Terveink között szerepel a tematikus adásaink kés?bbi meghallgathatásának webes biztosítása, erre a Gracza Zoli vezetésével készített bloggunk – a www.255.hu tudástárát – tartjuk jó eszköznek."

Az elhangzó témák összefoglalása kronológiai sorrendben:
- Április 20-án az elektromos autózásról
- Április 27-én az etanolról és az etanolos autókról
- Május 4-én a CNG üzemr?l
- Május 11-én a hibrid járm?vekr?l részletesen, valamint beszámolunk a Shell Eco-marathonon elért hatalmas Magyar egyetemi sikerekr?l és a Citroen villanyautójáról
- Május 18-án még mindig a hibrid járm?vekr?l, kielemezzük a Toyota Priust, terveink szerint interjúzunk a Shell Eco-marathon kecskeméti és óbudai csapatával
- Május 25-én Kipróbáltuk a BMW hibridjeit, az X6 és a 7-es hibrid változatát. Nem csak a két karosszéria tér el, de nagyon egymástól, hanem a hibrid rendszerek is koncepciójukban különböznek, bemutatjuk ?ket
- Június 1-én tart a FISITA, a világ legrangosabb autókonstrukt?ri konferenciája, idén Budapesten, részt veszünk rajta, mint ahogy részt vettünk a "Jöv? Autója" konferencián is és a BME új tanlaborjának megnyitóján. Zoltán a Honda CR-Z hibrid sportautó délel?tti bemutatójáról érkezett és a friss tapasztalatokat osztja meg velünk
- Június 8-án érdekességek, újdonságok a FISITA-ról, az autókonstrukt?rök világából. F? téma az autóipari fejlesztések iránya
- Június 15-én tudósítunk a UITP buszos konferenciájáról, aminek érdekében elautózunk Lyonba. Útitársunk egy Honda Civic dízel motorral, hosszútávon szerzett tulajdonságairól mindent megosztunk a hallgatókkal
- Június 22-én részletes beszámolót tartunk a Honda Insight technológiájáról és tapasztalatainkról
- Június 29-én számos érdekességgel készültünk a fenntarthatóbb közlekedés témaköréb?l és emellett kipróbáltunk egy városi kisautót, a Hyundai i10-et. Megosztjuk tapasztalatainkat.
- Július 6-án egy él? beszélgetésre készülünk Tárnok Zsolttal, a Vulca designerével. Megemlékeztünk Hayek úrról, a Smart tervez?jér?l.
- Július 13-án visszatérünk a Hyundai i10-es tesztautónkra, összevetjük a Chevrolet Spark 1,2-vel, amit összemértünk az 1,0-ás motorú változatával. Beszámolunk a Nissan zöld programjáról és az új szárnyas merci AMG protójáról is.
- Július 20-án elmélkedünk az egy hete Magyarországon tartott zöldebb költségvetés konferenciáról. Bemutatjuk a Hyundai i30 BlueDrive tesztautót és megosztjuk a hibrid Mercedes busszal szerzett élményünket is. Természetesen most sem maradhatnak el a hírek. 
- Július 27-én hírek dögivel.
- Augusztus 3-án sokat Hondázunk, ugyanis bemutatjuk a Honda Civic hibrid változatát, összehasonlítjuk az Insighttal és más házon kívüli konkurensekkel, s?t mindezekhez kifaggatjuk vendégünket, a Honda kommunikációs munkatársát, Szabó Gábort. A Setránál jártunk, hoztunk egy kis el?zetest az IAA-ról.
- Augusztus 10-én bemutatjuk a Toyota egészen kis okos autóját, az IQ-t, mely oly okos, hogy egészen köb, azaz IQ3. Mentünk a Scania OmniCity városi tesztbuszával, amely az elmúlt hetekben próba céljára megfordult a BKV-nál, valamint számos Volán társaságnál.
- Augusztus 17-én két érdekes gépet járunk körbe a Citroën C5 160 lóer?s Exclusive változatát, valamint a Renault Master és Opel Movano név alatt megjelent áruszállító családot. Természetesen ismét sok-sok hírt hallhatnak a Zöld Útra figyel? hallgatók.
- Augusztus 24-én elmagyarázzuk mit is jelent az életciklus elemzés, ebb?l megtudható, hogy az 1 liter benzin miért nem egy liter, az 1 kWh áram miért nem 1 kWh és valójában mikor mennyi. Régóta halogatott témát, a hidrogén hajtást is sorra vesszük, elmeséljük saját élményeinket.
- Augusztus 31-én a legújabb magyar eredet? busz hírekkel egészítjük a világ tisztább közlekedésér?l szóló híreit. Vendégségben egy elegánsan felszerelt Renault Fluence szerepelt szerkeszt?ségünkben, méghozzá 1,5 literes dízelmotorral. 
- Szeptember 7-én a Citroen C3-as 90 lóer?s HDI motorral szerelt Botticelli kék örömforrást tárjuk a hallgatók elé. Ismét sokat beszélünk a különféle hibrid autókról nem utolsó sorban a pár nappal korábban kipróbált Toyota Auris HSD kapcsán, de Párizs hírei között is a hibridek állnak az el?térben.
- Szeptember 14-én a Skoda Fabia 1,2 TSI lesz velünk. Terepre is tévedünk, hiszen Tibor a Renault Trucks meghívásának eleget téve kipróbálta a Premium OptiTrack hajtású változatát, amely alacsony fogyasztás mellett képes optimális kapaszkodó képességet nyújtani. A tájnak hódolva ment a híres Sherpával is, mely csodabogár tulajdonképpen nem más, mint a franciák Hummerje. Végül természetesen most sem maradhatnak el a világ Zöld útravaló hírei.
- Szeptember 21-én mind a hárman világot jártunk, hogy a m?sor hallgatóinak a legkülönböz?bb érdekességet beszerezhessük, ezért egy korábbi adás került ismét éterbe. Szándékosan a CNG üzemr?l készített tematikus m?sort közöltük ismét, hátha el?készíteni, vagy döntést hozni képes fülekbe is eljut korunk legkézenfekv?bb alternatív lehet?sége.
- Szeptember 28-án egy kivételesen finoman hangolt jószággal, a BMW 320d Efficient Dynamics-al sikerült egészen 4 literig, 106 g/km-re levinni a fogyasztást. Ez az eredmény a 163 lóer?s teljesítmény és a méret mellé ma egészen egyedülálló. Részletes beszámolót adunk a hannoveri IAA-n látottakról és a díjazott típusokról.
- Október 5-én él? adásban közvetítünk a Pick-up of the Year 2011 díjjal honorált Volkswagen Amarok hazai bemutatójáról és egyúttal (vagy vonallal) a Mercedes-Benz Vito bemutatójáról is, mely épp az el?z? adás idejére esett. Autóbemutató rovatunkban a n?i szívekre aspiráló metál rózsaszín? Suzuki Alto kerül sorra. Visszatérünk Hannoverbe, az elektromos hajtású járm?veket vesszük sorra.
- Október 12-én a Nabi marketing igazgatójával beszélgetünk a közösségi közlekedésr?l, a városi buszokról és természetesen az új Sirius típusokról.
-Október 19-én a járm?vezet? képzésr?l és annak jótékony hatásáról szól m?sorunk.
-Október 26-án a Fiat Grande Punto Evo 1,4 literes MultiAir motorjával, valamint annak testvérével, az Alfa Romeo MiTo 1,6 JTDm-el foglalkozunk. Beszámolunk a müncheni eCarTec konferenciáról és kiállításról, valamint az Iparm?vészeti Múzeumban megrendezett Mercedes-Benz Design kiállításról.
-November 2-án sok hírrel és egy szeles kisautóval, a Renault Winddel érkezünk az adásba. F? témánk a fogyasztáscsökkent? technológiák, betekintünk a BMW és a Mazda elképzeléseinek tárházába.
-November 9-én a napokban hivatalosan is útjára indult Chevrolet Volttal foglalkozunk. Részletesen elmélyedünk a világ jelenleg leginkább összetett széria autójával és állást foglalunk, vajon széria hibridnek min?sül, vagy az eddig eltitkolt részlet csak a Toyota Priusnál alkalmazott m?ködési elvet fedi. Heti kisautónk a 98 g-os Opel Corsa is figyelmet érdemel.
-November 16-án a Corsa Ecoflex teszttapasztalataival folytatjuk adásunkat. Beszámolunk a Nabi Sirius vezetése során szerzett tapasztalatunkról és két nagy jelent?ség? hírnél id?zünk részletesen. Az egyik az új óriás madridi buszgarázs nyitásáról szól, melynek érdekessége a világ legnagyobb CNG tölt?kapacitása, míg a másik hír a 3,5 t alatti áruszállítókra bevezetend? CO2 kibocsátási korláttal és annak megvalósíthatóságával áll kapcsolatban.
-November 23-án a közlekedés energiafelhasználásának megújuló részarányáról esik szó vendégünk segítségével. Kényes kérdéseket vitatunk, ami szerint lassan halad hazánkban az EU-s Direktíva elfogadása, átvétele és esetenként a bels? ellenállás is tetten érhet?.
-November 30-án megismételjük a november 16-án elhangzott m?sort.
-December 7-én hibrid napot tartunk: hibrid hírek, hibrid teszt követi egymást. A Toyota hibrid népautójával az Auris HSD-vel érkezünk és vendégünkkel - a Toyota kommunikációs vezet?jével - a Toyota Zöld utat szolgáló terveir?l beszélgetünk.

- December 14-én a hibrid hajtású újdonságoké az éter. A jöv? évben várható újdonságok mellett prototípusok, kísérleti járm?vek kerülnek adásba: Audi, Mercedes, Opel, Peugeot mellett egy igazi csemege a magyar Solo-Duo-t is bemutatjuk a cég vezet?jének, Heged?s Zsoltnak segítségével, abból az apropóból, hogy a Time és a CNN 2010 ötven legjobb találmánya közé sorolta a Solo-Duo autó elképzelést!

 
Az elhangzott m?sorok két hétig visszahallgathatóak a Civil Rádió honlapján, ezt követ?en pedig blogunkon, a www.255.hu oldalról tölthet?ek le.

Remélve, hogy m?sorainkat érdekesnek találják, várjuk Önöket a Zöld Úton, minden kedden 16:15-kor, vagy szerdánként reggel 6 órakor!