Fehérítő
PÁROS HÉTFŐ 17:00-18:00
Ferenczi Tünde

Kéthetente hétfőn 5 órától közügyi pikantéria a Civil Rádióban: utolérhetetlen pénzügyi trükkök, varázslatos jogszabálykerülések, homályos üvegzsebek, rejtőzködő nyilvánosság, tiltakozó felelősök és a mindezeket összeszövő korrupció természetrajza. Megszólalnak a hozzáértők, a civilek, meg azok, akik kikérik maguknak.

Ferenczi Tünde műsora itt a Civil Rádió FM98-on.


Műsorarchívum

 


2010.07.19.

 


Amikor a kevesebb több: kicsit kevesebb költségvetési hiány, vélhetően több illegálisan elköltött pénz a pártoknál. Intézkedések vannak, de még mindig nincs megoldás a pártfinanszírozásban.
A pártok és a pártokat segítő alapítványok állami támogatásáról beszélgetünk az országyűlésben az elmúlt héten megszavazott költségvetési törvénymódosítás kapcsán. Megint történt valami, amiről kiderült, hogy csak egy szimbolikus gesztus. A politika gesztikulál, mi pedig megpróbáljuk értelmezni a gesztusokat. Akiket kérdezek: Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Karácsony Gergely, az LMP képviselője, Alexa Noémi, a Transparency International ügyvezető igazgatója, és Bódi György, a Táncsics Mihály Alapítvány igazgatója.

 

 

2010.07.05.

 


Vannak, akik nemcsak közlekednek az utcán, hanem új értelmet kívánnak adni annak a jelmondatnak, hogy milyénk itt a tér. Ők azok, akiket utcai művészeknek, street artosoknak, performereknek, nevezünk. Festenek, plakátolnak, énekelnek, az átlagnál érzékenyebbek a közéleti csúfra. A mai Fehérítőben két olyan alkotóval beszélgetek, akik kivitték a korrupciót az utcára, kiplakátolták, kiállították, megénekelték. Útjaik valahol Terézvárosban kereszteződnek.
Beszélgetőtársaim Papp Réka, a Hunyadi téri piac énekese és Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutaypárt alapítója. Képletes helyszín a város, a piac, és az utca.

 


2010.06.21.

 


Balatonring:  a kézpénzek pazarlásának példátlan lehetősége, 200 ezer elszalasztott vendégéjszaka évente a  Balaton-régióban,  a pesti fiúk szórakozása és populista dogmatikus szólamok a sajtó és a civilek részéről a választás évében. Hány történet mondható el Sávolyról?  Korrupció vagy vagy valami más van az ügy hátterében? A Motorvesenypálya meghiúsult története - ahogy az érintettek látják.
Az ügyről egy bírósági per kapcsán beszélgetünk. Véleményt mond Hütl Tivadar, a Tasz jogásza, Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt.  vezérigazgatója, Bobek József, Sávoly polgármestere, és Bodoky Tamás újságíró, aki nemrég a Fehérítő vendége volt, és többek közt a Sávoly-ügyről is kérdeztem.

 


2010. 06.07.


Nyomon vagyunk: ezúttal Szabó András, az Origó újságírója segítségével Moszkvában, az egykori Magyar Kereskedelmi Képviselet épülete körül, amit nemrég eladott a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Az eladás körül azonban máig tisztázatlan bonyodalmak és bakik keletkeztek. A helyzeten csak rontott, hogy az érintettek, a Külügyminisztérium, és a Magyar  Nemzeti Vagyonkezelő egymásra mutogatnak. A buta formai hibák, az alacsony eladási ár azonnal felhívta az ügyre az újságíró figyelmét.

Moszkvából hazatérve a Nemzetbiztonsági Hivatal felé vesszük az irányt, ahol egy jegyzéket keresünk a Transparency International jogi tanácsadója Földes Ádám segítségével. A jegyzék, ami egyelőre nem nyilvános,  azoknak a cégeknek a nevét tartalmazza, akik részt vehetnek a közbeszerzési törvény alól mentesített titkos közbeszerzéseken. Ilyen mentesítést az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága adhat, ezért utána járunk annak is, mit gondol a titkos közbeszerzésekről egy volt országgyűlési képviselő, Gulyás József, a nemzetbiztonsági bizottság volt tagja.

És hogy miért is fontos kicsit tisztábban és kicsit többet látni a titkos közbeszerzések ügyében, arról következzen egy rövid részlet egy korábbi interjúból, amit Galambos Márton újságíróval készítettem. 


2010. 05. 24.


Bodoky Tamás Pulitzer-emlékdíjas újságíró, a hazai oknyomozás nagyágyúja volt a Fehérítő vendége, akit többek közt a pátyi ingatlanügyről és a sávolyi motorversenypálya körüli gyanús ügyletekről kérdeztem.


Korrupcióellenes csomagot fogalmazott meg a Transparency International az új kormány számára. Az ötpontos javaslatcsomagot Peter Eigen, a nemzetközi szervezet alapítója és Marschall Miklós, az Európai és Közép-Ázsiai tagozat igazgatója mutatták be.


2010.05.10.

 

A 30 milliárd forintba kerülő Margit híd felújítását a kezdetektől figyelemmel kíséri az Index. A felújításra vonatkozó közérdekű adatok jelentős részét azonban a kivitelező nem bocsátja a nyilvánosság elé. A hírportál perre megy az adatokért. Interjú Tenczer Gáborral, az Index újságírójával.


Cégvilág: Felelősség a társadalomért, a környezetért, felelősség a tulajdonosok, részvényesek és munkavállalók felé. Trend és elvárás az etikus és transzparens vállalatirányítás. De vajon megéri etikusan működni? A gyakorlat azt mutatja, hogy nem, a HBLF szerint hosszú távon csak így éri meg. A Fehérítő vendége Adriány Kincső, a HBLF ügyvezető igazgatója.


Mi, a tágan értelmezett közélet szereplői megírtuk 20 év korrupciós társasjátékának anyagát, egy játékfejlesztő és egy festőművész pedig élt vele. Stratégiai játék alapja lett a korrupció. Hogy hogyan kell játszani, azt Tanai Gyula festőművész, a kártyákon lévő grafikák készítője mondja el.

 

 

2010.04.26.


Vállalatok, társadalmi felelősségvállalás és korrupciótudatosság:

Fekete Istvánnal, a Joint Venture Szövetség elnökével készült beszélgetést hallják az adózás, feketegazdaság és korrupció kérdéseiről. 

 

A HBLF  felmérte a hazai vállalatok felelős vállalatirányítási gyakorlatát. Bár ez utóbbi nemcsak a korrupció elleni harcot jelenti, egy felelősen gondolkodó vállalatvezető nem teheti meg, hogy ne nézne szembe azzal a kihívással, amit ma az általánossá vált korrupció jelent. Az eredményeket sajtótájékoztatón mutatták be.

 

Az Állami Számvevőszék ősszel megkérdezi az önkormányzatokat és közigazgatási szerveket, mennyire ismerik saját korrupciós kockázati helyzetüket. Dr. Somogyvári Istvánt, az Ász főtitkárhelyettesét kérdeztem az ÁSZ korrupciós kockázati projektjéről.

 

 

2010. 04. 12.


Kutatással és konferenciával a korrupció ellen – a DGS Global Research felmérést végzett a gazdasági korrupcióról, majd konferenciát szervezett a témában. A konferenciáról szóló riportban megszólal Dara Péter, a DGS ügyvezető igazgatója, Szűts Ildikónak, a Magyar Posta vezérigazgatója, Richard Skene, a Holcim elnök-igazgatója, Bíró Ferenc, az Ernst & Young visszaélési-kockázatkezelési üzletágának vezetője és Drajkó László, a Microsoft ügyvezető igazgatója.

 

Választások civil szemmel. Voksolunk, de hogyan lesz a szavazatunkból képviselet? Ugyanannyit ér mindenki szavazata? Ugyanannyi szavazat kell minden képviselői helyhez, vagy vannak drágább mandátumok? Mennyire igazságos a választási rendszerünk? László Róbert, a Political Capital választási szakértője segít eligazodni.

 

Mennyit költöttek pártjaink kampányra, és vajon belül maradtak-e a törvényes kereten? Kampányszámlát vezetett három civil szervezet a pártok költéseinek megfigyelésére. A számláról Hortobágyi Emese, a Transparency International projektmenedzsere beszél.

 

 

2010.03.29.


Szárny és teher. A Bölcsek Tanácsa javaslatot készített egy hosszú távú kormányzati korrupció ellenes programhoz. A Fehérítő vendége volt Fodor István, a Bölcsek Tanácsának tagja.

Miért nem váltak be az eddigi korrupcióellenes intézkedések, miért nem működik a büntető igazságszolgáltatás, vagy a vagyonnyilatkozat intézménye? Interjú Dr. Hack Péterrel, az ELTE-ÁJK tanárával.

Nyomon vagyunk (a Fehérítő tényfeltáró rovata): Eclipse azaz a hold eltakarja a napot. A bolygók szerencsétlen állása? Nyomozás indult az Eclipse Informatikai Zrt. ellen. – Az oknyomozó Galambos Márton, a Figyelő újságírója.

 

2010.03.15.

Történelem fehérítve. Képek a 19. század korrupciós eseményeiről:

Az 1848-49-es gyémánt per: Hermann Róbert történész a magyar történelem első sikeres politikusbuktató sajtóhadjáratáról és az annak alapjául szolgáló sikkasztási ügyről.

„A mi politikánkban egyik botrány a másikat követi” avagy korrupció a 19.században (is) – Cieger András történész.

 

2010.03.01.


A korrupció mint bűnbak, avagy a pártok hamis konszenzusa.  Interjú Mihályi Péterrel, a Pannon Egyetem tanárával.

Korrupciós sztorija van? A K-monitor új interaktív lehetőséget kínál azoknak, akik készek megosztani tapasztalataikat. (Léderer Sándor, K-monitor és Hüttl Tivadar, TASZ)

Plakátok, füzetek, szórólapok, muníciók. Akinek több pénze van, az nyeri a választásokat? Kampányolás Böszörményi Nagy Gergely, a Nézőpont Intézet elemzője szerint (2.rész)

Március 1-én kezdte volna meg működését az antikorrupciós hivatal. Földes Ádám, a TI jogásza beszél a kormány korrupció ellenes terveiről.

Sávoly: a kormány több milliárd forinttal támogatná, három civil szervezet kockázatosnak tartja a beruházást (Földes Ádám, TI).

 

2010.02.15.


Látványos választási plakátok, láthatatlan kampányszámlák – miből gazdálkodnak parlamenti pártjaink? Kampányolás Böszörményi Nagy Gergely, a Nézőpont Intézet elemzője szerint (1.rész)

Kampányfigyelő civil szemmel: virtuális kampányszámlát készít a TI, a FH és az EKKI. (Hortobágyi  Emese, TI)

Nyomon vagyunk (a Fehérítő tényfeltáró rovata): BKV - elindult a lavina, ki indította útjára és miért? Maradtak eltussolt ügyek a feltártak árnyékában? – Az oknyomozó Tenczer Gábor, az Index újságírója.

Kevés a tényfeltáró cikk. Újságíróknak hirdetett pályázatot a TASZ. Interjú Dénes Balázzsal, a TASZ elnökével.

 

 2010.02.01.


Nyomon vagyunk (a Fehérítő tényfeltáró rovata): Mi közünk az orosz-ukrán gázvitához? Mi történt az Emfesszel? Kik vannak a gázüzlet mögött? – Az oknyomozó Magyari Péter, az Index újságírója.

A korrupció hálójában: Szvetelszky Zsuzsánna kutató a kistelepülések korrupciós hálózatáról és az átláthatóság erejéről.

 

2010. 01. 18.


Korrupciós topakták, politikusok a toplisták élén - Korrupciós összefoglaló 2009-ről Léderer Sándorral, a K-monitor főszerkesztőjével.

Társadalmi felelősségvállalás vs politikai oknyomozás: cikksorozat a korrupció ellen a Figyelőben. (Kis Miklós újságíró, Figyelő)

Energiakontroll civil szemmel: Mennyi energiánk van és mennyit veszítünk? Ki szabályozza a magyar villamosenergia-szektort? Riport az Energia Kontroll Projekt konferenciáról (Ámon Ada, az Energia Klub igazgatója, Nagy Márta,a GVH volt alelnöke, Dr. Tóth István János, a BCE Korrupció Kutató Központjának vezetője).

 

 2010.01.04.


Szentkirályi Balázs, a Hírszerző újságírója a Képmutatás nevet viselő összefogásról és az oknyomozó újságírásról.

A kormány antikorrupciós csomagját Navratil Szonja, az EKKI munkatársa bontja ki.

Vadász Pál, a Montana Tudásmenedzsment igazgatója átláthatóságról, információkhoz való hozzáférésről, a korrupció költségeiről.

Keller Tamás szociológus a magyar gazdasági kultúráról és a korrupció hazai megítéléséről.

 

2009.12.21.


Korrupcióról és korrupció ellen a film és a játék nyelvén:

A Transparency International Átláccó címmel rövidfilm-pályázatot írt ki. December 9-én, a korrupció ellenes világnap alkalmából hirdetettek eredményt. A győztes kisfilmek alkotóival, hat fiatal filmessel beszélgettem a díjkiosztó után arról, hogy hogyan látják a mindennapi pénzbújtatások és pénzbújtatók világát.

Korruptivity – ez a neve annak a társasjátéknak, ami nemrég került a boltokba, és aminek alapötletéhez, a kártyákon lévő karakterek megrajzolásához és a játékban megvalósítható ügyletek fajtáihoz az elmúlt évek korrupciós eseményei szolgáltatták anyagot. A játékról Tanai Gyula festőművésszel, a kártyákon lévő grafikák alkotójával beszélgettem.

 

2009.12.07.

 

A civilek és a kormány is támogatná az ún. átláthatósági megállapodások intézményesítését, bár a hogyanról eltérőek a vélemények. A Transparency International országos road show keretében mutatta be elképzeléseit. Az ott készült riportban Földes Ádámot, a TI jogi tanácsadóját, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettest, Martényi Árpádot, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöki tanácsadóját és Marcela Rosót, a TI berlini közbeszerzési projektvezetőjét hallják.

 

Az átláthatóság és jogszerű működés egyik alapfeltétele lenne a közérdekű adatok nyilvánossága. Ehhez ma már elengedhetetlen, hogy a közszféra intézményei, szervei közérdekű adatokat közzétevő portálokat működtessenek. Interjú Vadász Pállal, a Montana Tudásmenedzsment igazgatójával.

 

A gazdasági felemelkedés társadalmi-kulturális feltételeit vizsgálták a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet kutatói. Ennek apropóján Keller Tamás szociológust kérdeztem. Az interjúban a magyar korrupciós kultúráról, a korrupció iránti toleranciáról, adófizetési morálról, bizalomról és őszinteségről lesz szó.

 

2009.11.23.

 

Nemzetközi szervezetek szerint itthon a közbeszerzési eljárások 90%-ban kerül sor normasértésre. A Közbeszerzések Tanácsa és a GKI Gazdaságkutató Zrt. tanulmánnyal készül a normasértések elleni fellépésre. A tanulmány elkészült, az eredményeit eddig nem hozták nyilvánosságra. Riport a GKI által szervezett sajtótájékoztatóról. Megszólalnak: Papanek Gábor kutatásvezető, a GKI ügyvezető igazgatója, Dr. Fribiczer Gabriella, a KT főosztályvezetője, Szigeti Tamás, a Transparency International munkatársa.

 

Kibontjuk a Bajnai-kormány korrupcióellenes csomagját. A kormány a Közbeszerzési Hivatal jogköreinek kiszélesítésével, a közérdekű bejelentők védelmével, átláthatósági megállapodásokkal és az ún. etikai kódexszel venné fel a harcot a korrupció ellen. Vajon a bevezetni kívánt intézkedések többet hoznának a baj tüneti kezelésénél? Mit látnak a civilek a csomagban? Interjú Navratil Szonjával, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet munkatársával.

 

 

2009.11.09.

 

Képmutatás: a párt és kampányfinanszírozás jelenlegi szabályozása és működése a jóság látszatának elvén alapszik. A civil szervezetek képmutatás helyett a színvallást szeretnék. A Transparency International és a Freedom House a média segítségét kérte, hogy előremozdulást érjen el a párt és kampányfinanszírozás szabályozásában. Nyolc szerkesztőség vesz részt a médiaösszefogásban, az akció eredményeit a www.kepmutatas.hu-n teszik közzé. Interjú Hevesi Flórával, a MTV Szempont munkatársával, a projek