Kedves szerkbiz,
januárban közvetítést adtunk egy könyvbemutatóról, a
Méltányosság Politikaelemző Központ Demokrácia című könyvének bemutatójáról,
amelyen több jó nevű gondolkodó (Kende Péter, Kéri László) tartott előadást.
Akkor beszéltünk arról, hogy alkalmanként ilyet fogunk még
csinálni. Most megkerestek.
Jövő héten szeretnének egy elemző beszélgetést tartani a
megjelent pártprogramokról. Elsőre elhárítottam a megkeresését azzal, hogy a
Civil nem kíván ilyen szinten a pártpolitika közelében lenni. De, Csizmadia
Ervin, a központ vezetője igyekezett meggyőzni: pártatlan módon, éppen a
választók segítése érdekében tartanák a beszélgetést, általánosságban arról is
szót ejtve, hogy egyáltalán miből tájékozódnak a választók.
Másfél két órás beszélgetés lenne, jövő szerdán vagy
csütörtökön.
Mi a véleményetek? Gyors válaszokat kérek.
pgy
Üdv!
Ha valóban olyan, amilyennek
Csizmadia úr leírta, akkor abszolút támogatom. Sőt, az ilyeneket egyenesen
hiányolom!
Szabó Zoltán
Csatlakozom Zolihoz, de azért megkérdezem: élő lenne vagy felvételről
menne?
Brüll Edit
Csizmadia Ervin olyannak látszik, aki
tartani fogja magát az ígéretéhez. A kérdezőn is múlik, mennyire marad mederben
a beszélgetés. Miért ne próbáljuk meg?
(Csak a jó nevű gondolkodókat ne
említetted volna, ötször olvastam el a levelet, hogy jól értem-e, és nem őket
hívjuk-e meg. Kende Péter még Orosz Józsefnek is sok volt, alig bírta
leállítani. Többször hallottam. Csizmadia azonban nem ilyen jó nevű, nekem az
internetes anyagok alapján úgy tűnik.)
Bányay Géza
Nem hangsúlyoztam, mert nem
akartam részletekbe menni: sajnos, két Kende Péter van. Az egyik történész és
politológus, Párizsban él, a másik jogász, és kicsit se nevezném jónevűnek. Te
őt hallottad, mi pedig a másikat közvetítettük.... Ha az egyik lett volna,
akkor el se megyünk.
Edit kérdésére válaszolva, igen,
élő adás lenne.
pgy
Engem kifejezetten az érdekel, hogy
ez mennyiben lenne más, mint bármelyik más ilyen elemzés a többi rádió hasonló
műsorában? És ki vezetné? Mert azon is múlik.
a Hajós Vera
Több kérdés is van.
1. Ki vezeti a műsort?
2. Kik lesznek a beszélgetőpartnerek?
3. Mennyire tud kiegyensúlyozott lenni
a műsor?
A párizsi Kende Pétert nem ismerem. Az
itthonit, aki teljesen véletlenül mindig a választás előtt jelentetett meg
Orbánról egy lejárató könyvet, azt igen..... Akkor, ha jól értem, a párizsiról
van szó. Ez mindenképpen fontos, mert az Orbán-fóbiás Kende megjelenése a
Civilben önmagában felérne egy hitelrontással...
Csizmadia elfogadható, sokszor láttam az
Echo TV-ben Fricz Tamással politikát elemezni, nagyon kulturáltan vitatkoztak.
Én támogatom az alapötletet, de
természetesen gondosan elő kell készíteni a műsort, nagyon fontos minden
részlet, könnyű elcsúszni a pártpolitizálás irányába.
Ujj Zoltán
Jó kérdések. Ki vezesse? Van
ötlet?
Beszélgetőpartnerek a
Méltányosság Politikaelemző Központ (Csizmadia cége) szakemberei, akik egy-egy
országos listát állító párt (vagy micsoda) programját elemzik, a választó
szempontjai szerint (összesen tehát hatot: MSZP, MDF, Fidesz, Jobbik, LMP és
Civil Mozgalom). Hogy mennyiben lenne más, minden hasonló, azt még nem tudom...
Miben tud más lenni? Mondjuk
abban, ha következetesen rákérdezünk, hogy a program csak egy óhaj gyűjtemény,
ígérvény, vagy van ennél nagyobb jelentősége?
Nem mindenki válaszolt úgy, hogy
a többiek is lássák, így jelzem: eddig három igen, kettő bizonytalan, kettő
pedig inkább nem.
pgy
Nekem nem annyira
tetszik.
Péterfi
Jómagam tartózkodó vagyok, elvi
okokból.
Bár Csizmadiát és a párizsi Kendét
is tisztelem, a jelen politikai hangulatban bármit is mondanak, bárkik az
orrunkra húzhatják.
Több a kockázat mint a várható
hozam.
üdv
szbi
sziasztok,
amennyiben tényleg szakmai szempontok alapján zajlik majd a beszélgetés, akkor
teljes mértékben támogatom. érdemes lenne arra törekedni, hogy átfogó képet
adjanak. lehet hogy sokszor sok helyen van szó a témáról, de az általános
tudatlanság oly mértékű a programokkal kapcsolatban, hogy nincs az a mennyiség,
amit nem lehetne róla - érdemben és értelmesen - beszélni
más kérdés hogy az objektivitást és szakmaiságot hogyan lehet egy élő műsorban
úgy megkövetelni, hogy véletlenül se csússzanak meg.
r
jó reggelt szerkbiz,
magam is hiányolom a rádióból azt a
felszabadult bátor kiváncsi és személyes politizálást ami még akkoris a
hétköznapok meghatározója amikor épp nincs kampányidőszak. az ilyen tipusu
direkt és nyomulós megkeresésekkel szemben viszont vannak ellenérzéseim
egyrészt nem hiszek senkinek aki azt
állitja hogy vegytisztán a választók elfogulatlan tájékoztatását
tüzte ki maga elé célul másrészt
pedig miért kéne nekünk egy ilyen müsorhoz külsö segitséget igénybe vennünk?
a müsor formájával is vannak bajaim.
szerintem nem közösségi rádiós forma az amikor okos/okoskodó szakértök
próbálják megmondani a tutit sokkal inkább illene hozzánk mondjuk az hogy
egyszerü hétköznapi emberek neadjisten civil rádiósok vitatják meg egymás
között (a hallgatókat megpróbálva bevonni a vitába) azt hogy ki mit és miért
tart követendö helyes utnak április 11-én
végül pedig - de csak nagyon
halkan mert nem akarom felesleges vitákkal elterelni a lényegröl a
figyelmet - ugye nem gondoljuk komolyan hogy az echo TV-ben szereplö emberek
lesznek azok
akik majd elfogulatlanul állnak
ehhez a kérdéshez
tamas
Kedves
Szerkbiz-társak!
Én bizony nem hiszek
abban, hogy ezt a műsort meg lehet csinálni oly módon, hogy az valóban
kiegyensúlyozott, objektív, csak tájékoztató jellegű legyen...mert ha ez
tényleg sikerülne, az ugyan jó lenne, de ha valahol megdöccen, vagy kisiklik a
műsor, az rossz fényt vet a Civilre - mint amúgy apolitikus médiumra.
A politikai
programokról meg annyit, hogy nemrég hallottam egy mondatot egy történész
szájából, miszerint a szavazók a legkevésbé programok mellé teszik az ikszet,
egyszerűen érzelmi alapon döntenek az emberek. Ez persze nem jó, de amikor a
programoknak annyi hitele van, amennyi tapasztalat szerint van, akkor ezen nem
lehet csodálkozni.
Szóval én a műsor
ellen szavaznék, de természetesen, ha megvalósul, akkor sok sikert kívánok a
műsorvezetőnek! És ha már valaki, akkor megfontolandó lenne Ferenczi Tünde,
egyrészt mert politológus, másrészt a Fehérítő c. műsor vezetőjeként tudjuk
róla, hogy okos, higgadt és hivatalból ellenzi a nyusziésbarátai politikát
(is).
üdv
Sulyok Anna
Szerintem
nagyon izgalmas lenne ilyen típusú műsorokat készíteni, de ha csak a
Méltányosság Központ szakemberei lesznek ott, az nem túl színes -
elég
szűk.
Viszont
én mégis belemennék - egy erős műsorvezetővel. Izgalmas lenne. Anna írta
Ferenczi Tündét, mint műsorvezetőt - ő még szerintem gyakorlatlan ehhez. Szerintem
ők vezethetnék - Nagy Navarró, Ujj Zoli, Szabó Béla István, Péterfi Feri,
Pogány György.
Ákos
Nem gondolom, hogy kampány
időszakban Civil Rádió idegen lenne egy olyan műsor, ami olyan pártok
programjait elemzi (és csak elemzi, nem agitál egyik mellett sem!), akiknek
esélyük van bejutni a következő parlamentbe! Ez így egyszerűen segítség lehet a
potenciális szavazóknak, mert tájékoztat.
A kérdés az, hogy az általunk
kijelölt moderátornak lenne e kérdezési joga is, vagy csak arra ügyelne, hogy
mindenki egyformán kapjon hozzászólási időt. Én azt preferálnám, ha fel
tehetnénk néhány magunkra, illetve az általunk képviselt civil szférára
vonatkozó kérdést is. Pl. kinek mi a szándéka, terve a média törvény
átalakításával kapcsolatban, a civil szervezetek támogatási rendszerének a
megreformálása ügyében, stb. Ezen túl persze jöhet az egészségügy, a
nyugdíjreform, az oktatás ügy, mert az tényleg mindenkit érdekel és
érint. Szóval, akkor bírnám támogatni, ha nem csak szimpla helyszíni
közvetítés lenne, hanem lenne nekije Civil Rádiós bukéja is!
uff
Én
beszélgettem a Besenyő Pista bácsival és ő elmondta a véleményem: "Eleve
elrontott játékokkal már az óvodában sem szerettem játszani". Ennyit a
politikáról.
Silvius
Egyetértek Annával abban, hogy az
emberek nem programok mentén, hanem szimpátia és rögeszme alapján teszik be az
x-et, vagy maradnak távol. Mit tudunk mi ehhez hozzátenni? Miért tudná egy
politikai elemző, aki a programokat összehasonlítja (?), hogy mit fog a
hatalommal kezdeni egy párt? Ugye ezt nem gondoljuk komolyan? És mi is
beállhatunk azok sorába, akik a közvéleménykutatók - már-már - mantraként
ismételt jóslatait hangoztatják, hogy ki fog győzni.
És tényleg jó volna, ha megtudnánk, hogy milyen tervek vannak a különböző
pártok agytrösztjeiben, de ez a megvalósulással beszélő viszonyban sincs.
És újra csak azt kérdezem, MI mit
tudunk ehhez hozzzátenni?
És még nagyon sok ellenérzésemről írhatnék, de nem akarom az időtöket
igénybe venni. Én nem támogatom a dolgot.
a Hajós Vera
Én
nem hiányolom a (direkt) politizálást a Civil Rádióból. A mostani
műsor-javaslat is inkább csak a programok vázlatos ismertetésére és egyes józan
és kevésbé józan vélemények ütköztetésére szorítkozna, de csak nagyon hozzáértő
műsorvezetés mellett a komolyabb kirohanások, mocskolódások elkerülése végett,
valamint azon jóslatokra, hogy az elhangzott ígéretekből mennyi valósulhat meg
és mennyi nem.
Azt
sem tartom szerencsésnek, amit Rakusz Tamásék csinálnak a műsoraikban, hogy
egy-két józan vélemény mellett jó néhány marhaságot mondanak, ami miatt nem az
ö orrukra fognak rákoppintani, hanem a Civil Rádióéra.
Géczi Gábor
Gábor,
bárcsak
ott tartana a rádió, hogy a nullától szignifikánsan nagyobb valószínűsége lenne
annak, hogy a hallgatottságból fakadóan az orrra (ezt igy három r-rel kell
irni?) koppintástól kellene tartani.
egyébként
semmi olyat nem mondtunk, ami miatt ettöl félni kéne
különben
meg nem kell félni
tom
Minél több a hozzászólás, annál inkább erősödik a véleményem, igen,
legyen ez a műsor! Hátha van néhány ember, akit a (kevéske) tények is
érdekelnek.
Nem látok semmi különös kockázatot, a felsorolt szakértők nem
politikusok, tehát nem kampánycélokat szolgálunk.
Én Pogány György műsorvezetésére szavazok.
Brüll Edit
ha mindenképp lesz ez a müsor
akkor én is Pogány Gyurit látom erre alkalmasnak
tom
Ha lesz a müsor, akkor én is azt javaslom, hogy a Pogány Gyuri vezesse.
Üdv
GGábor
Kedves Szerkek!
Próba - szerencse. Mér' ne próbáljuk? Hátha épp nekünk megy... Kérdező :
Pogány György.
AVECIVIL!!!
demeterjudit
Az eddig elhangzott ellenérvek
ellenére (vagy épp azok miatt) egyre nagyobb bennem a kíváncsiság, hogy meg
tudunk-e egy ilyen műsort csinálni. Nem látom, hogy mi lenne ebben olyan nagy
kockázat, hogy félni kellene.
Lehet, hogy alapesetben ez nem egy tipikus közösségi rádiós műfaj, de szerintem
meg lehetne úgy is csinálni, hogy az legyen. Viszont gondolom ennek a
megszervezésére már nincs idő. Emellett szerintem az sem baj, ha kicsit merjük
a műfaji kötöttségeinket feszegetni, ha tudunk abból valami jót kihozni.
Én is Gyurit javaslom.
Szabó Zoltán
Kedves szerkbiz,
meglepően gyors és hatékony eszmecserét folytattunk. Megértve az összes
megfogalmazott fenntartást (érdemes-e egyáltalán, ennyi idő alatt fel lehet rá
készülni, miben tudunk mások lenni, mint mások? :-) és megértve a feltételeinket
(civil téma és műsorvezetés legyen) megpróbáltam egy szavas válaszra szűkíteni
azt, amit leírtatok. Az alábbi összesítést készítettem:
szabó igen
brüll igen
bányay igen
hajós nem
ujj igen
péterfi nem
szbi nem
herman igen
rakusz igen-nem
sulyok nem
ákos igen
berek igen
silvius abcug
mindenki
gg igen
demeter igen
pogány igen
Összeszámolva: 11 igen, 5 nem, 1 abcug. Ennek alapján megpróbáljuk megszervezni
a műsort.
A műsorvezetőt illetően egyhangú a vélemény, sajnos. Jelenleg magamat sem érzem
felkészültnek erre... de igyekszem még utána olvasni.
(utólagos engedelmetekkel - vagy anélkül - ezt az eszmecserét kiteszem a web
oldalunkra, szerintem tanulságos.)
pgy