Reggeli műsorok monitor (összefoglalás)
(Az anyagok a szerkbiz készére készültek, a készítők szívesen konzultálnak a műsorok készítőivel személyesen.)
Hétfő (Rakusz Tamás, Papp Tibor)
Véleményezte: Hermann Rita, Pogány György
A három vizsgált adás időpontjában lényegében nem készült műsor (két alkalommal csak hírek és zene, egy alkalommal Rakusz Tamás bejelentkezett azzal, hogy késik a partnere, majd egy fél órával később kiderül, hogy már nem is jön, így Tamás is inkább elbúcsúzik) Tamás ebben az időszakban kórházban volt.
Régebbi időszakból ismerhető a műsor, amely nem sokban különbözik a Gombapresszó adásától. Két kiváló műsorvezetői adottságokkal rendelkező ember esetleges beszélgetése. A reggeli műsor állandó eleme az előző hét fontos híreinek megbeszélése.
Kedd (Vágási Mónika, Mantz László, Tóth Móni)
Véleményezte: Brüll Edit, Demeter Judit
A műsor gerince, hogy saját előző heti élményeiket mesélik el egymásnak, és ezekről beszélgetnek. Ezenkívül napi témát is választanak, amire előre készülnek. Állandó elemek: hírek, névnapok, évfordulók, horoszkóp, lapszemle, blog-kritika,
Brüll Edit idézet
Összességében a műsor abszolút hallgatható, a műsorvezetők kulturáltak és meglehetősen szerények, szimpatikusak. Fontosnak tartják a jókedvet, vidámságot, de nem mennek le kutyába, hál' istennek nem jópofiznak, és nem szellemeskednek. Kedves emberek, és ez bizony nem kevés! Összességében ez a reggel ki van találva, jók a műsorvezetők. Ez olyan alap, amiről el lehet rugaszkodni!!
Demeter Judit idézet
Szeretem a gondolataikat, érzem a civil jó szándékot, hallgatóbarátságot a műsorban.
Ha szidtam, azért tettem, hogy mindenképp megmaradjon és szerethető, vállalható műsor legyen a Vánkos itt a Rádióban. Élvezhető lesz, ha már kicsit színesedik, érik, nem lesz ennyire zöld, biztosabb lesz a műsorvezetők moralitása. Egyéniségek a fiú-lányok, össze fognak tanulni, alaposabb felkészülés volna még jó, akkor nem kellene annyit magyarázkodni, hogy ne legyen csend...
Szerda (Szabó Zoltán, Tóth Mónika, Szűcs Julcsi)
Véleményezte: Hajós Vera, Szabó Béla István
Páros csütörtök (Cserháti Ákos, Sulyok Anna, Máté Bálint)
Véleményezte: Czap Ágnes, Géczi Gábor
A műsornak van saját elképzelése: tudományos (helyenként áltudományos) kishíreket gyűjtenek össze, ezek és a hírek kapcsán folytatott beszélgetés képezik a műsor gerincét. További állandó elemek: hírek, időjárás, névnapok, évfordulók, közlekedés, filmajánló, Typotex kiadó.
Géczi Gábor idézet
Nem beszélik túl a dolgokat, viszont szellemes, ironikus a stílusuk, így a műsor szórakoztató, hallgatható. Vidám, de nem idétlen.
Czap Ágnes idézet
Nagyon jó műsort tudnának csinálni egy kis odafigyeléssel, felkészüléssel, mert most az a benyomásom, hogy nincs bennük elég felelősség, mintha csak túl akarnának lenni az egészen... Nagyon nem szeretném, ha abbahagynák, nagy kár lenne értük, pont ilyen típusúnak, stílusúnak képzelnék egy jó reggeli műsort, csak több felkészüléssel!
Páratlan csütörtök (Ribáry Manuéla, Honti Ferenc, Lőrinc László)
Véleményezte: Géczi Gábor, Hajós Vera.
A műsorban szereplő hírek információk esetlegesen állnak össze, viszont minden adásban vannak előre szervezett telefoninterjúk. A hírekhez kapcsolódó beszélgetések képezik a műsor gerincét. Állandó elemek: hírek, névnap, évforduló, Typotex, telefoninterjú változó témákban.
Géczi Gábor idézet
A két fiú értelmesen beszél, de az egyik túl sok idegen szót használ fölöslegesen. Pl. fan, cool, promótálni. Valamelyik azt a szót kreálta, hogy lapszemlézni. Ez lehet jópofa, bár pongyola. Manuéla pedig sokszor olyankor is kacagott, amikor nem kellett volna.
Általában el kell dönteniük, hogy jópofára, de nem idétlenre, vagy komolyra és ironikusra veszik a műsort.
Péntek (Berek Péter, Simon Borbála, Kiss Enikő)
Véleményezte: Péterfi Ferenc (anyagot nem kaptam), Pogány György
Péter egyedülálló rutinjával uralja a műsort. Bármikor, bármiről, bárhol tud beszélni… és nagyjából ilyen a műsor is: bármikor bármi elhangozhat benne. Állandó elemek: különböző helyeken rajtaütésszerűen felbukkanva: hírek, évfordulók, névnap, programajánlatok,
Egyenlőtlen a műsor: 10 percből 3 zene, 6 percet Pétert halljuk és 1 percben kapcsolódik a két lány. Ennek részben az oka, hogy a kezdőket küldjük mindig Péterhez, de ezt a hallgató nem tudja.
az összefoglalót készítette: Pogány György