2010. július 13.
közös hullámhossz
Még 10 nap és elkezdődik a Művészetek Völgye kulturális fesztivál. A hazai közösségi rádiók idén önálló rádióadással vesznek részt a fesztiválon, 24 órás adásban a helyszínen fogható hullámsávon.
Napi egy óra összefoglaló, szerkesztett adást számos rádió élőben fog sugározni. A Civil Rádió is részt vesz a munkában, néhányan több napra is mennek dolgozni, lesz adásunk, ami a helyszínről készül, és átvesszük a közös műsort is. Akinek van kedve, még mindig lehet jelentkezni helyszíni munkára, ezen a címen.

Ezért a Civil szokásos műsorainak egy része július 23-augusztus 1-ig délután 17-18 óráig elmarad. Valamennyi érintett műsorkészítő kap erről személyes levelet is.

2010. július 12.
Balázs
Már régóta meg akarom írni, hogy nagyon szeretek Romsics Balázzsal dolgozni. Ez nem a többi technikus lekicsinylése, hiszen Szigeti Marci, Nachamn Ricsi és Rákosi Gábor (és konzervben a kiváló Magyar Ádám) is mindig kifogástalanul vezette le a Kotta Nélkült, de a sors úgy hozta, hogy a legtöbbször Balázs készíti velem ezt a műsort. Hadd mondjam el, hogy alapos, odafigyel és nagyon profi. Öröm ilyenkor bejönni és élő műsort csinálni.
Köszönettel
Pallai Péter

Megérdemli a dicséretet ő is és a többiek is. Mi is jól kijövünk a Balázzsal, még ha előfordul is kisebb technikai malőr néha, de ki tudna ott 100%-ra teljesíteni, ha 3-4 felé kell figyelnie egész nap. Szóval csak így tovább!
Zsolt

2010. július 7.
elismerés
Némiképp jóleső elismerésben részesültem, amikor a soron következő EU-elnökség ürügyén Magyarországra látogató T&E (European Federation for Transport and Environment, Brüsszelben székelő európai szervezet) vezetősége és a magyar tagszervezetük, a Levegő Munkacsoport által szervezett sajtóreggelin, az ismert közlekedés politikus, Ulla Rasmussen elnök asszony részére, Dr. Katona András úr a Közlekedéstudományi Szemle főszerkesztője átnyújtott egy megjelent tanulmány kivonatát, jelét adva, hogy a felmerülő kérdésekkel a hazai közlekedéstudományi szakma is foglalkozik. A publikáció címe: Megújuló energiafajták a magyarországi közlekedési hajtóanyagok között 2020-ig. A 10 oldalas tanulmányt pedig én készítettem. Habár ez az elismerés nem csilingel, azért mégis értékeltem. Az öröm pedig akkor teljes, ha az másokkal is megosztható: levelemnek ez az oka.

Üdvözlettel
Domanovszky Henrik Civil Rádió, Zöld út

2010. július 3.
Az impertinens időjárás miatti többszöri halasztás után végre együtt voltunk néhányan a kertben.
Tóth Móni képriportja. és a beszélgetés rövid összefoglalója. A fotós érdeklődése speciálisan a növények és sünök irányába kimagasló, a pörkölt kevésbé érdekelte...

2010. július 2.
Dajka Andrea néhány hónapja dolgozik velünk. Személyes érdeklődésen túl, a szakmai tanulmányai is hozzánk húzták, és mostanra elkészült a diplomamunkája: ezzel a címmel:
A Civil Rádió kommunikációja

A munka nem kizárólag a rádióról szól, hanem inkább az egymás közötti és külső kommunikációnkról. Lehet, hogy túl nagy súllyal szerepelnek az oktató, a konzulens szempontjai, de azért számos megszívlelendő gondolat is van benne. Érdemes elolvasni.
Dajka Andrea dolgozata
Ha van olyan híred, információd, amit jó lenne, ha a többiek is megismernének, egy pillanatig se habozz, írd meg, és küldd el a szerkesztőnek erre a címre.


Locations of visitors to this page
CR ESEMÉNYEK

FONTOS LEHET
Műsortábla
Név és telefonszám lista
Műszaki stáb beosztása
2. stúdió foglaltság

Csütörtök reggeli jóhír magazin Ribáry Manuéla
CIVIL A MÉDIÁBAN
A CR Klubról
Népszabadság
Újbuda.hu
Hajnali fény blog
Dalok.hu
Szabadsajto.com
Amerikai Népszava
Galamus.hu
Nyitott akadémia
MŰSORAINK OLDALAI
  • Édes India
  • Nagyvárosi dilemmák
  • Gombapresszó
  • Zenei blog
  • Civil Klub
  • Filagória
  • Tudomány
  • Demokrácia MOST!
  • A kanál forradalma
  • Mindenki joga
  • Gospel Café
  • Tűzhely
  • Másfél Hold
  • Eredeti sorok
  • Apollo 13

  • HALLGASSUK ÚJRA
    ügyeletes szerkesztő:

    2011.01.02 Brüll Edit
    2011.01.09 Péterfi Ferenc 2011.01.16 Pogány György 2011.01.23 Szabó Zoltán 2011.01.30 Ujj Zoltán 2011.02.06 Pogány György 2011.02.13 Sulyok Anna 2011.02.20 Demeter Judit 2011.02.27 Ruzsa Viktor 2011.03.06 Czap Ágnes 2011.03.13 Hajós Vera 2011.03.20 Bányay Géza 2011.03.27 Zalka Ilona 2011.04.03 Géczi Gábor 2011.04.10 Cserháti Ákos 2011.04.17 Bíró Zsolt 2011.04.24 Szabó Béla István 2011.05.01 Berek Péter
    KRÓNIKA
    2010.január
    2010. február
    2010. március
    2010. április
    2010. május
    2010. június
    2010. július
    KAPCSOLATOK
  • Civilsport
  • Egál plusz
  • Evangélikus 30 perc
  • Kapocs
  • Református 30 perc

  • AZ ÉV CIVIL RÁDIÓSAI
    1997 Abelovszky György
    1998 Gyenes Zsuzsa
    1999 Manheim István
    2000 Bottlik Zoltán
    2001 Rácz Dániel
    2002 Czap Ágnes
    2003 Radó László és
           Géczi Gábor
    2004 Bányay Géza
    2005 Berta Tibor
    2006 Rakusz Tamás
    2007 Fehér József
    2008 Ruzsa Viktor
    2009 Bíró Zsolt
    2010 Ferenczi Tünde és
           Szabó Zoltán