2010. június 29.
kedves kollégák!
Július 6-án kedden szeretném jelképesen eldörrenteni a születésnapi műsorunk startpisztolyát, és elkezdeni Veletek együtt készíteni a műsort. Amint azt a stúdiófoglalásból is láthatjátok, 6-án kedden délután a 2-es stúdió 16 - 20 óra között az én nevemen van. Sok szeretettel várok minden csatlakozni vágyót ebben az időpontban a 2-esbe! Természetesen ez most csak az első kör, akinek ez most nem alkalmas, annak lesz még rá alkalom. Lesznek időpontok július-augusztus hónapban, melyekről előzetesen értesíteni foglak Titeket itt a Krónikán! Gyertek, legyünk minél többen! A műsor előreláthatólag októberben lesz, a legutóbbi szerkbiz ülésen ugyanis felmerült, hogy mivel a Fonó is 15. születésnapját tartja idén októberben, érdemes lenne akkorra időzíteni a mi műsorunk is, viszont augusztus végére szeretném, ha összeállna legalább az alapanyag, amelyből kialakítjuk a műsort. Hamarosan spot is készül, de ehhez is jó lenne egy kis "alapanyag".

Gyertek!
Szeretettel,
Viktor

A műsorral kapcsolatos felhívás itt olvasható

gyertek!
Most végre biztatóak az előrejelzések, hétvégén találkozunk nálunk a kertben. Cicák, sünök sorba vannak állítva, mint látható...


2010. június 18.
Ez még nem volt idén...
Ma 21:15-kor leállítottuk az adást: betört a víz a Fonó pincéjébe és áramtalanítani kellett az épületet.
Egyelőre szivattyúra várunk.

21:50-tól megy az adás, Balázs hozott áramot a Fonó másik részéből. Sajnos, a hálózathoz több kellene, az még nem megy, talán majd reggel.

2010. június 14.
SZERKBIZ csütörtökön
Június 17-én csütörtökön 17:30-kor ülést tart a szerkesztőbizottság, mindenkit szívesen látunk.
Témák:
  • 1. Szerkesztőbizottság szerkezete (3 emberrel csökkent a létszámunk)
  • 2. Stratégiai tervező csapat felállítása (Egy ideje már beszélünk róla: fel kell készülnünk arra, hogy két év múlva lejár a frekvenciaengedélyünk. Természetesen fogunk újra pályázni, de mi van akkor... Ezen szeretnénk gondolkodni.)
  • 3. Új műsorok (Sajnos a nagyobb anyagok feltöltését nem sikerült egyelőre megoldanunk, így jelenleg csak a szinopszisokkal tudtok megismerkedni. Erre az oldalra gyűjtöttem össze.
  • 4. Egyéb apróságok

Pogány György

Hárman közülünk feláldozták előző szombatjukat, annak érdekében, hogy csekély segítséget nyújtsanak az árvízkárosultaknak, kicsit megismerjék a helyzetet, és nem utolsósorban műsort is készítsenek.
Csütörtök délelőtt Árvíz után? címmel rendkívüli helyszíni beszámoló a Civil Rádióban. Egy rövid képriport pedig itt látható.

2010. június 12.
Ruzsa Viktor szeretne rólunk, a Civilről készíteni egy műsort - veletek együtt. Felhívása itt olvasható.


Az előző héten Zalka Ilona szerkesztette a Hallgassuk újra című műsort. És most a részletesebb véleményét is megosztja velünk.
Olvasd el!

Minden évben születik egy-egy diplomamunka, amely a Civil Rádióval foglalkozik, idén úgy tűnik, több is lesz.
Itt az első fecske: Teleki Klára, egyetemi hallgató elemezte az interaktív műsorainkat. Érdemes elolvasni.

2010. június 8.
lábadozóban...
Úgy tűnik, hogy a Civil Rádióról elnevezett, többszörösen balesetet szenvedett cica jobb állapotban van. Már fényképészhez is jár...

Köszönheti elsősorban Tóth Móninak, másodsorban Horváth Lacinak, és főképpen annak a hallgatónak, aki orvoshoz vitte és befogadta. A cica története itt olvasható.

2010. június 4.
ezen a héten...
Ferenci Tündének üzenem, hogy nagyon tetszett az utolsó Fehérítő című műsora, ezért, a vasárnapi Hallgassuk újra adásban, ajánlásomra megismétli a rádió.
A műsor másik részében a Forgószínpad 2 novelláját választottam, a Radó-Géci páros nagyszerű munkáját. Mindannyitoknak gratulálok.
Zalka Ilona

CR ESEMÉNYEK

FONTOS LEHET
Műsortábla
Név és telefonszám lista
Műszaki stáb beosztása
2. stúdió foglaltság

Kávéházi fertályóra Demeter Judit, Thuróczy Gergely
CIVIL A MÉDIÁBAN
A CR Klubról
Népszabadság
Újbuda.hu
Hajnali fény blog
Dalok.hu
Szabadsajto.com
Amerikai Népszava
Galamus.hu
Nyitott akadémia
MŰSORAINK OLDALAI
  • Édes India
  • Nagyvárosi dilemmák
  • Gombapresszó
  • Zenei blog
  • Civil Klub
  • Filagória
  • Tudomány
  • Demokrácia MOST!
  • A kanál forradalma
  • Mindenki joga
  • Gospel Café
  • Tűzhely
  • Másfél Hold
  • Eredeti sorok
  • Apollo 13

  • HALLGASSUK ÚJRA
    ügyeletes szerkesztő:

    2011.01.02 Brüll Edit
    2011.01.09 Péterfi Ferenc 2011.01.16 Pogány György 2011.01.23 Szabó Zoltán 2011.01.30 Ujj Zoltán 2011.02.06 Pogány György 2011.02.13 Sulyok Anna 2011.02.20 Demeter Judit 2011.02.27 Ruzsa Viktor 2011.03.06 Czap Ágnes 2011.03.13 Hajós Vera 2011.03.20 Bányay Géza 2011.03.27 Zalka Ilona 2011.04.03 Géczi Gábor 2011.04.10 Cserháti Ákos 2011.04.17 Bíró Zsolt 2011.04.24 Szabó Béla István 2011.05.01 Berek Péter
    KRÓNIKA
    2010.január
    2010. február
    2010. március
    2010. április
    2010. május
    2010. június
    2010. július
    KAPCSOLATOK
  • Civilsport
  • Egál plusz
  • Evangélikus 30 perc
  • Kapocs
  • Református 30 perc

  • AZ ÉV CIVIL RÁDIÓSAI
    1997 Abelovszky György
    1998 Gyenes Zsuzsa
    1999 Manheim István
    2000 Bottlik Zoltán
    2001 Rácz Dániel
    2002 Czap Ágnes
    2003 Radó László és
           Géczi Gábor
    2004 Bányay Géza
    2005 Berta Tibor
    2006 Rakusz Tamás
    2007 Fehér József
    2008 Ruzsa Viktor
    2009 Bíró Zsolt
    2010 Ferenczi Tünde és
           Szabó Zoltán